Mi az a paintball?

A paintball sport, melynek során a résztvevők az ellenfeleket festékgolyókkal (angolul paintball) próbálják eltalálni. Ezek a festékgolyók gömb alakú, elsősorban polietilén-glikolt és más nem mérgező, vízben oldható anyagokat, festékanyagokat tartalmazó zselatinkapszulák. Ehhez gáz- és sűrített levegő kompressziós mechanizmusokon alapuló fegyvereket, úgynevezett markereket használnak.
A sportot az Amerikai Egyesült Államokban több mint 10 millióan űzik évente. Biztosítási statisztikák szerint a biztonságos sportok közé tartozik, kevesebb sérülést okoz, mint a tenisz.
Játszható szabadtéren és épületekben is, több játékmódja és szabályrendszere létezik. Fontos a megfelelő felszerelés, többek között kötelező az arcot védő maszk viselése. Érdekesség, hogy a sportágnak már saját szlengje is van.
Érdemes megemlíteni, hogy maga a paintball játéknak több változata is van. Létezik a Woodsball illetve az Airball.
A Woodsball elsősorban a katonai környezetet részesíti előnyben. Ez megjelenik mind a ruházatban, paintball markerekben és az ehhez speciálisan kialakított paintball pályákban. Minden évben rendeznek nagyobb csatákat ( paintball scenario ), ahol nem ritka a 300 fős részvétel sem.
Az Airball már a profi, versenyszerű sport kategóriába sorolható. Magyarországon is kezd népszerűvé válni, amit kifejezetten felfújható fedezékek között játszanak. Komoly pályaterv alapján építik fel a pályákat, és külön szabályrendszer mellett játszanak.
A Magyar Paintball Liga ( MPL ) kedvezően befolyásolta az airball sport fejlődését. Az MPL bajnokság négy fordulóból áll, melynek megrendezése Budapesten kerül sor minden évben. Az Magyar paintball sport érdekeit a Magyar Paintball Szövetség látja el.
    A paintball nem a puszta lövöldözésről szól, hanem különböző érdekes szituációs feladatokkal tesszük a játékot izgalmasabbá, színesebbé.
Nem csak játék, hanem kaland, és sport is, ahol az emberek a megszokott környezetből, munkától s egyéb kötöttségektől kiszakadva ellazulhatnak, kikapcsolódhatnak.
Elismerten jó csapat építő, ezért a játékot szinte az egész világon űzik, kortól és nemtől függetlenül, legyen bármilyen beosztású, foglalkozású személy.

A paintball a gyermekkorunkból jól ismert kidobós, számháború és bújócska keveréke, csak éppen sokkal kihívóbb, életszerűbb és kifinomultabb ezeknél.

 

forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Paintball

Gyere játszani!

Foglalj egy időpontot!